Tegnap volt a születésnapom. Vacak idő volt, de nagyon jó nap. Megengedtem magamnak, hogy lógjunk az oviból, bölcsiből iskolából Itthon voltunk és élveztem a gyerekek társaságát. Aranyosak voltak, ágyban sokáig mesét olvastam nekik, főztünk finomat, zenét hallgattunk táncoltunk, festettünk, rajzoltak nekem tortát, finomságokat.

Délután elmentem a 2 héttel ezelőtti rossz emlékek szinhelyére, a szemináriumra, váraltanul a készitett feladattal mindenkinek ki kellett mennie, előadnia, erre nem számítottam, olyan lámpalázas lettem, hogy csak na, majdnem kirohantam a teremből, de persze nem tettem, hanem kimentem és elmondtam, nem remegtem, nem féltem, sikerült. Ennek örültem.

A gyerkőcökkel még ma is bentről nézzük, ahogy a szél tépázza a fák lombját.

Érdekes, ha úgy gondolok az éveim számára, hogy X évvel ezelőtt kezdődött anyukám számára az anyaság, előtte szabad fiatal lányka volt, és ez az egész új volt számára, X évvel ezelőtt ismerkedett az anyaság érzésével, egy egynapos babával, minden akkor kezdődött el. (számomra)-így hihetetlen kevésnek tűnik valahogy, hogy ennyi évbe ennyi minden belefért. Ha meg konrétan a saját éveim számaként gondolok rá, akkor meg rengeteg, olyan sokféle különböző élet(szakasz) volt már benne. (és lesz még benne sok) Ami most van, az nagyon jó, három pici hálás, kedves kisgyerek édesanyjának lenni, érdekes, vágyott szakra járni, azaz magával az élet, a kultúrák különböző formáival ismerkedni. Aha, szóval mindenképpen sok év, csak anyu élete szemszögéből hihetetlen valahogy felfogni, hogy csak annyi év és ő nagyon máshol tartott.