Fejezetek

Már régen szerettem volna írni, de nem jutott rá idő, így összegyűlt egymástól eléggé különböző kis dolgok, amit szerettem volna leírni.

1. Medvecukor Benedek módra:

2, Az iskola rengeteg élménnyel gazdagít, ezekről szerettem volna írni bővebben, hogy most mégsem megy arról majd a legvégén. Tetszett, hogy voltunk görög ortodox templomban, zsinagógában hatottak rám ezek a dolgok. Láttam jó néhány gondolatébresztő filmet, pl. a Virdzinat, hallgattam előadást Mongóliáról. Az előadások nagyon jók. Jó megismerni a világ, a kulturak a vallások különböző arcait. (van megoldhatatlannak tűnő nehéz feladat is :) de remélem mégis, hogy menni fog. Nagyon jó filmajánlókat, könyvajánlókat, előadás és programajánlókat írhatnék.

3. Tegnap kirándulni voltunk. Csodálatos őszi nap volt, kirandulóidő, meseszép környezet. A gyerekek este édesen vették számba az élményeiket: a Morgó nevű gőzmozdony, hogy láttunk dalmata kutyát, barangolás az erdőben apával, köveken átmentünk a patakon, zenélt a Kolompos Együttes, felkapaszkodtunk a hegyoldalon a gyökerekbe kapaszkodva, ettünk finom mézet (medvehagyma, galagonya, selyemfű) szagolgattunk fűszernövényeket, tapogattunk terméseket, stb. Jó volt ezt leírni, mert nagyon jó nap volt, sok nevetéssel. Ezt a mostani hetet nagyon vártam, hogy sokat lehetek velük együtt csak rájuk figyelve lelassult időben. Kár, hogy épp e hét első napjára esett

4. A hallásvizsgálat, sok év óta újra először. Amibe kapaszkodtam, hogy talán az egykori balesetem (álkapocstörés) okozta a dolog, és nem romlott, hanem stagnáló állapot, ez megdőlni látszik. Sajnos a bal fülem is olyan már, mint a jobb volt, azaz romlott, ez azt jelenti nagy valószinűséggel, hogy tényleg otosclerosis. Reméltem nagyon hogy nem az, belehaltam annó mikor ezzel a diagnózissal mentem haza 2001ben, hogy én, aki társasági lény vagyok, kapcsolatokban élő, sokat beszélgető, másokat hallgatni tudó és szerető ember, szépen lassan elveszíytem a hallásomat. Most itt van újra, és a legrémisztőbb nem is az iskola, az most ebből a szempontból mellékesnek tűnik, hisz nem tudom, hogy mikor és mennyire fogom elvesziteni, milyen gyorsan, milyen lassan, és hogy meddig segithet a készülék. Annyira fáj, bárcsak tudnék sírni egy nagyot, most amig alszik ez a három édes gyerek. Szeretnék velük sokat beszélgetni, nevetni, és kamaszkorukban nagy beszélgetésekkel segíteni nekik. Aki ebbe a cipőbe kerül, a neten keresgélve látom, hogy mindenki igy szenved lelkileg, nagyon ehéz. Elnézést, ha valaki nem akart szomorút olvasni.

U.i.: Néhány óra múlva-Addig is míg..sütöttem sütőtököt és almát, fotóalbumokat nézegettem a gyerekekkel,és született néhány gondolat (fogadalom?):addig is, keveset figyelek belülre, hanem amennyit csak lehet, inkább másokat hallgatok, másokra figyelek (hisz ki tudja meddig) a számitógépet sokat tartom kikapcsolva, magamat bekapcsolva az életbe, (mert ráérek utána a gépen függeni és ott elégíteni ki a kommunikációs vágyaimat)megpróbálok arra figyelni ami van, nem arra ami nincs, és amig van megtölteni, kihasználni amig csak lehet,és remélem utána sem fogom hagyni magam, igyekszem ebből a leckéből is mindent megtanulni amit csak lehet, (volt már néhány kemény lecke)a két legfontosabb személy (anyám és férjem) (a gyerekeimen kívül) akikkel sokszor csatározásban állok ilyenkor kiderül, hogy nem véletlen ők vannak mellettem, mert ilyenkor, ha megrogyadozik a lábam hihetetlen erős határozott optimista támaszok birnak lenni, és annyi erőt tudnak adni nekem.Megyek gőzmozdonyosat játszani..