Hét éve ilyenkor

még nem volt egy gyermekem sem...(pontosabban volt, csak még nem tudtam felfogni, és elképzelni, hogy ez mit jelent), nem voltam anyuka

nem ismertem azokat az érzéseket amiket ma ismerek

hét éve-holnap lesz, egy olyan különleges nap, ami messze kiemelkedik, és nagyon nagyon különbözik minden más naptól az életemben, én azon a napon valahol máshol voltam, reggel bementem egy kórházba, egy szülőszobára, és az egész napot ott töltöttem, engedték, hogy ketten legyünk, nagyon jó szoba volt, engedték, hogy félhomályban legyünk, persze, 2 nyitott ajtó is volt, és néha bejöttek, ha kellettek könnyen lehetett szólni, de nem zavartak minket, a férjemmel voltam, kettesben, együtt éltük át, de mégis, leginkább egyedül voltam, valahol nagyon távol a mindennapi, a hétköznapi élettől, valami nagyon más, távoli dimenzióban, olyan erős volt a fájdalom, és olyan hosszan tartó a vajúdás, hosszan tartott a születésem anyukává, az időérzékem teljesen megváltozott, egy-egy perc, óráknak tűnt, mintha egy perc alatt órákat lettem volna máshol,

és utána az a katartikus kitörő boldogságöröm, az a megszülető soha el nem múló szeretet, szerelem az a tökéletes, gyönyörű és bölcs kisbaba után, a megszűnő fájdalom a feltörő öröm

leírhatatlan, de soha soha el nem feledem, mert komolyan, az életnek egy olyan arcát éreztem akkor, amit nem lehet érezni születés és halál között, tényleg valami más, valami nagyon különleges volt az egész,

(leírhatnám máshogy a részleteit, hogy mi hogy volt, élesen emlékszem minden történésre de a legjobban erre, ahogy megéltem)

milyen vicces, feldobott voltam utána, ilyeneket mondtam:

a szülés olyan, hogy eltűnik a superego, majd eltűnik az ego is, és marad az id

a fájdalom sokkal rosszabb volt, mint előtte gondoltam, de az öröm is olyan szintű, amit előtte el sem tudtam képzelni soha

olyan érzésem volt a szülés után, mintha egy olyan buliban lettem volna, ahol mindenki józan volt, csak én voltam nagyon nagyon részeg, furán is éreztem magam a szülésznőkkel és az orvossal való találkozáson később.

És úgy érzetem, hogy de hát miért nem mondták el nekem ezt az egészet azok a nők, ismerősök, rokonok, akik szültek, gondolok itt az egészre hogy milyen, a fájdalom, az öröm, az egész élmény, a változás nagyságára aztán rájöttem, hogy nem lehet elmondani, hisz nem értheti meg, aki még nem esett túl rajta, bár azt hiszi, hogy érti, és ekkor úgy éreztem, hogy összeköti valami azokat a nőket, akik ezt átélték, más csoportját alkotják, közös élményük van, azokhoz képest, akik előtte állnak.

A szülés különlegessége, amiről írtam, egyetlen egyszer történt velem, bár háromszor szültem, ez az élet és halál "közötti, más dimenzióban levés" egyetlenegyszer történt velem.

a kisbabám, a pocakomban éreztem őt valamilyennek, úgy éreztem, hogy ismerem őt, hogy milyen, ismerem a lelkét a habitusát, azokat a vonásait, amelyek állandóak, amelyek most valamilyenek, és ugyanezek lesznek 20-40-60 év múlva is, nem éreztem, hogy kislány e vagy kisfiú, de azt igen, hogy milyen. Leírtam akkor, és most leírom ide:

"Kedves Kisbabám! Rég nem írtam ezt a naplót, most ide leírom, hogy az eltelt 8 hónap alatt milyennek ismertelek meg:

bölcs, szeretettel teli, kíváncsi, érdeklődő, nem szereted, ha rád irányul a figyelem, kedves, nyugodt, gyengéd, szereted, ha anya és apa összebújik, beszélget, megnyugtatod az aggodalmaskodót. Csodálatos vagy! Apa szerint: szép, kedves, óvatos, szeret bennünket, ragaszkodó. .. sokszor kérdezték tőlem, rugdos a kisbaba? és nem tudtam azt mondani, hogy rugdos, ő nem rugdosott, csak finoman mozdult, forgott, sohasem rúgott meg.

7 évesen, nagyon okos, bölcs, érzékeny, természetszerető, gyönyörűen rajzoló, nagytudású kisfiú, aki nap, mint nap elkápráztat a hihetetlen bölcsességével! Döbbenetes életigazságok tudnak elhangzani a szájából. Érdeklődése, tudása nem az a tipikus hét éves, ugyanakkor félénk is, szorongó is, aki tart az új helyzetektől, szereti a megszokottat, bár erről lehet, hogy mi is tehetünk, hisz rengeteget költözködtünk az első években. Szoktam mondani, hogy mindhárom gyermekem hozott számomra valami tanulnivalót, Benedek azt hozta el, hogy mindenhol, a legcsúnyább helyzetben is észre lehet venni valami gyönyörűszépet, egy poros, forgalmas út mellett gyalogolva a homok mintázatát, ahogy nyoma maradt az esőcseppeknek, a buszon,tömegben állva, kibámulni az ablakon, és megcsodálni egy naplementét.

Azt is szoktam még mondani, hogy megválasztjuk a párunkat, férjünket, felségünket, és megtanulunk valakit úgy szeretni, mint magunkat. Gyermekünk születik, és a szeretetnek egy sosem ismert fokával találkozunk, valakit jobban szeretni, mint magunkat, egyáltalán, valakit igazán feltétel nélkül szeretni, ez csodálatos, talán ez az élet értelme. Elnézést a nagy szavakért, én hét éve, olyan eufórikus állapotba kerültem, hogy hónapokig lebegtem még utána (annak ellenére, hogy fizikailag a gyermekágy sőt, hónapokig, tovább különböző fájdalmaim, problémáim voltak). Nehéz felfogni ezt a teljesen hétköznapi, teljesen mindennapi csodát. Született egy új emberke (már ezt is) aki a szemem láttára, napról, napra nőtt, és már nem is hasonlít az egykori újszülöttre, (kívülről) hanem igazi nagyfiú ):

Holnap lesz a születésnapod kicsi Benedek, hét éves kisfiam, eltelt a kisgyerekkor, nagyon gyorsan, de tartalmasan, csodaszépen, Isten éltessen kicsi bogaram, egykori gyönyörűszép kisbabám, kívánom, hogy boldog legyél, és úgy élhess, ahogy szeretnél, kibontakozhasson belőled az a tehetség, ami benned van, legyél bátor, az élethez! Nagyon boldog vagyok, hogy az anyukád lehetek!

U.I.: Kiegészítés: a szülés közben többször eszembe jutott, hogy hogyan lehetségesek a többedik gyerekek, én nagyon szeretnék majd, másodikat, és harmadikat, de ez elviselhetetlen, ezt nem lehet kibírni. Igaz, hogy a leghosszabb fájás is, csak kb. 1 perc, (mindig néztem mennyi van még hátra) de elképzelhetetlenül hosszú volt az az 1 perc, és arra gondoltam, biztosan elfelejtik addigra, hogy milyen volt ez az érzés, és gondoltam, én emlékezni akarok rá, mivel figyeltem erre, így megtapasztalhattam, hogy néhány nap múlva már felidézhetetlen az a tipusú fájdalom, ami volt, nem lehet igazán emlékezni rá, nem lehet már tudni, hogy milyen volt, kitörlődött, kitörlődik, talán nem véletlenül..