Történetecskék :)

Ábel ma reggel megmutatta nekem a napfelkeltét a Minecrafton, romantikus, szép, ahogy a nap megvilágítja a fákat :)

Tegnap reggel fésülöm Eszter haját, persze, mint mindig, nyafog... kérdezem, Eszter, ismered a Sikoly című festményt?
-Hát persze
-Honnan?
-Hát a Blöki-bárból

Feljegyzések a jövőnek.
Ezt a blogot én kicsit magamnak, magunknak is írom, mint ahogy fotót készít az ember, egy egy pillanatot, történést megőrzök a jövőnek, hogy visszanézhessünk egy kedves időszakra.
Jelenetek a jelenünkből:

1. Néha spontán bedobok mélyebb kérdéseket a gyerekeimnek, csak úgy. pl valamelyik nap, Benedekkel öltözködtünk és mentünk a két kicsiért az iskolába, és öltözködés és lépcsőházban haladás közben feltettem a kérdést, hogy mondjon három dolgot, azaz mi az a 3 amit szeretne elérni az életében, ami szeretne ha megvalósulna..

értette a kérdést, és szinte rögtön kész volt a válasza, 

-minél több időt tölthessen a családjával

-minél több időt tölthessen a természetben

-azzal foglalkozhasson, ami érdekli, amit szeret,

ennyi. Nekem nagyon tetszik! :) Szimpatikus célok, életterv :)

2. Tegnap véletlenül felpórszívóztam egy fénykardot :)

3. Újabban mindennapos "bosszúságom"- ah már megint átállította Benedek a fordítót angol - magyarról latin magyarra :) növénymánia van, a latin neveket is észben tartja, mint madaraknál az angolt.

4.Megállapítás, a héten volt Ábel sakkversenye, Eszter zongoraelőadása, hazafelé megállapították, - tuk, a fekete fehér a közös :) 

Fekete-fehér:

Ábel: sakk

Eszter: zongora

Benedek: zebra azaz állatszeretet

és én és Robi Jin-Jang

szerintük..

5.Tegnap este a hosszú nap után, Ábel házit ír, én vacsorát készítek, amibe Benedeket bevontam, kértem törjön fel sok tojást. Ábel szerette volna, Benedek rászólt, (nem azt hogy te most házit írsz) hogy nem te azt úgysem tudod, te nem tudsz. Ábel legörbült szájjal, lehajtott fejjel oldalgott el onnan. 

Azt mondtam neki, hogy ez a szöveg soha ne vegye el a kedvét semmitől! Aki most bringabajnok, vagy úszóbajnok vagy korcsolyavilágbajnok, az mind mind, egyszer nem tudott úszni, bicajozni, korizni, egyszer kezdő volt míg mások tapasztaltak, stb.. beszéltem sokat majd megkértem Benedeket, hogy az utolsó két tojást hagyja meg Ábelnek.

Mikor Ábel következett, megkérdezte, hogyan kell feltörni, Benedek elmondta neki, és erre Ábel úgy törte fel a tojásokat, ahogy még eddig csak videón láttam Jamie Olivertól, Benedek és én csak ámultunk, tátva maradt a szánk! Elképesztő volt, jó tanulság volt mindannyiunknak :)

Eszterről még nem írtam, róla most annyit szeretnék magamnak megjegyezni, hogy rengeteget zongorázik, furulyázik, naponta, órákra képes belemerülni szó szerit. Volt már hogy három és fél óra után szólásra hagyta abba :) Jó látni, hogy így szereti. Nem gyakorol, hanem a maga örömére teszi.

Igazi Mikulás tényleg van!

Sok Mikulás van...

van az oviban, az iskolában, a plázában, a munkahelyen, és esetleg házhoz is jön, ha a szülők úgy intézik..

és vannak az igazi Mikulások, akiktől nekem is, a felnőttnek napokig összeszorul a torkom, és tátva marad a szám, hiszen csodát látni nagyon jó érzés. Feltölti az ember lelkét hittel, ámulattal, szeretettel.

Most már kétszer is láttam ilyet.

Szombaton délután leszálltam a buszról, hazafelé igyekeztem, Budapesten, Kőbányán.

Egy Mikulást láttam meg az utcán, zsákkal a hátán, bottal a kezében, először azt hittem, hogy talán szülők rendelték őt házhoz. Majd láttam, hogy odament egy kisfiúhoz és az apukájához, beszélgettek, csomagot ad és tovább sétál. Lesifotósként lefotóztam, és siettem haza. Otthon elmeséltem amit láttam. Másfél két óra múlva elindultunk barátokkal találkozni, a környéken (másik irányba, mint ahol korábban láttam a Mikulást). Találkoztunk a barátokkal, így már hét gyerek volt velünk. És ekkor erre sétált a Mikulás..megszólított minket, beszélgetett a gyerekekkel, de hogy?! Kedvesen, Mikulásosan, a gyerekek bemutatkoztak, verset mondtak, énekeltek és a végén mind a heten csomagot kaptak. A Mikulás tovább sétált a sötét kőbányai utcákon és messziről láttuk, ahogy további két család gyerekei csomagot kapnak. A csomag tartalma is kedves volt, alma, mandarin, mogyoró és jó néhány minőségi édesség.

Több szülővel napok óta csodálkozunk a rejtélyen, hogy ki volt ő, és miért tette. Erről nem készült fotó, pedig nagyon kedves esemény volt, a hét lelkes, meglepődött gyerekkel, de annyira ámultunk, hogy eszünbe sem jutott.

A plussz poén a történethez.. hogy több baráti családdal egy helyre tartottunk, egy közös Mikulásozásra megbízott emberrel, (akit nem ismertünk) és általunk vitt csomagokkal..és amikor a Mikulás és mi is rájöttünk, hogy mind egyfelé tartunk... izgalmas pillanatok voltak. Szóval ő volt a mi emberünk is. Megoldotta, mesésen, nagyszerűen. De hogy előtte két órán keresztül legalább, az utcákat járva, fáradtságot nem kímélve ismeretlen gyerekeknek csak úgy örömet szerezve, saját csomagokat osztogatott, ez lenyűgöző!

Napokig beszélgettük a többi szülővel, hogy ez hogy lehet.. nem tudjuk, titok maradt..annyit sikerült megtudni, hogy ő ezt minden évben megteszi.

Egyszer már átéltem hasonlót. Vidéki szép városomból, kétszintes szép zöldövezeti házunkból felköltöztem egy pesti belvárosi albérletbe, körfolyosós, számomra lepukkantnak látott házba. A házban egyszerű emberek laktak, volt útépítő munkás, a közvetlen szomszéd, volt bolond néni stb.  elámultam, az útépítő munkás Mikulásruhát öltött és felkereste a házban az összes gyereket, kedves kis csomagokkal.

Gyerekeink nincsenek a hosszú autózáshoz hozzászokva. Legtöbbször vonaton utaztunk velük hosszabb úton, ami azt jelentette, hogy mozoghattak, helyet cserélhettek, tornázhattak, járkálhattak. Rajzolhattak, velünk együtt őzeket és nyuszikat figyelhettek, olvashattak, játszhattak..

Már tavaly az első 3 órás autózás során megtapasztalhattuk, hogy míg a vonaton jól bírják, autóval ez számukra borzalmasan hosszú. Az idén hosszabb útra is készülünk, így előre morfondíroztam rajta, hogy mit vethetnék be. Egy barátnőmtől kaptam egy szupernek tűnő ötletet! Hangoskönyv! Nagyszerűen hangzik, olvasni, történeteket megismerni mindegyikük szeret, hányingerük sem lesz tőle, mint az autóban olvasástól, és máris nem tűnik olyan hosszúnak az utazás.

Sor került egy "teszt" lehetőségre, egy három órás autózásra indultunk ma. Elmentem a könyvtárba, (mert az otthon lévő hangoskönyveket már mind meghallgattuk) és kölcsönöztem négyet.

Gerald Durrell: Tengernyi Főpincér

Erich Kastner: Május 35

Geralt Durrell: Családom és egyéb állatfajták

Erich Kastner: A két Lotti

A gyerekeknek tetszett az ötlet, sorba rendezték a CD-ket, és mondhatom működött! Egy élmény volt az utazás, mindenkinek ajánlom...

ám...van még valami, amiért számunkra emlékezetes marad ez az alkalom..

azon túl, hogy Gerald Durrell Tengernyi főpincére nagyon tetszett nekünk, nagy élmény volt hallgatni a stílusát, a humorát, az elképesztően jó szövegeket, a nagyszerű színészünk szuper mesélése során..

Bizony voltak részek, amikor kissé fülig vörösödve néztünk egymásra, kínunkban nevetve, mert nem éppen így képzeltük a gyerkőcök felvilágosítását :) elég eredeti módja volt a szexualitásról való mesélésnek. No hát nálunk nem méhecskékről esett szó, hanem Szacsvay László tolmácsolásával, Gerald Durrell áltat megalkotott szöveg, mely szépségesen írta le az fókák együttlétét. Ezt még emlegetni fogjuk. Könnyesre nevettük magunkat (persze titokban, és kínunkban) rákvörös fejjel.

Futni kezdtem..
"Ma futottam..
megmozdultam, ezer év óta..először
az erőnlétem megtapasztalása maga a döbbenet, hogy mennyire pocsék. Hatalmas érzés, másfél kilométer, és borzasztó rossz volt, majd belehaltam..
De már az első pár perc oldotta az utóbbi napok felgyűlt görcseit, feszültségeit..huss eltűntek, sehol nem voltak. Kapkodtam a levegőért, folyni kezdett az orrom, és azt éreztem, hogy ez milyen borzasztó..
kibírtam.. és utána mindenféle fura érzés, sos nedvek érzések a fülemben, arcomban, torkomban, majd elmúlik, és marad egy kellemes öröm, egy jóleső ébredezés, a testem porcikái, mély téli álmukból, ébredeznek, és kérdezgetik? jééé mi még ebben az életben használva leszünk..?
Nagyon kíváncsi vagyok, fogok e még futni. Itt van két percre egy csodaszép parkban egy vadiúj futópálya, kilométerjelöléssel, kellemes változatos környezettel, szép zöldben, de hát ez borzasztó rossz volt. Bíztató kíséretem  nélkül (aki ma futott félmaratont) valszeg abbahagytam volna 500 méter után. Van, amikor az motivál, hogy aki már kétszer szembefutott, a kör végéig ne fusson szembe harmadszorra is :P
De azért...azt hiszem holnap újra próbálom..
új volt, jó volt, izgalmas.
Azóta még négyszer újra "próbáltam". Szóval elkezdtem futni, kb. minden második nap, 10 percet jelent ez.
A célom annyi, hogy elérjem, hogy ez a másfél kilometer könnyű legyen számomra, jól essen. Mind az öt fután után egész nap fel voltam dobva, jó érzés volt testileg-lelkileg, hogy futottam, azt már érzem, mennyit kap ettől az ember. Viszont még mind az öt alkalomról elmondható, hogy közben azt érzem, hogy ez szörnyű, ez borzasztó, hogy utálok futni. Úszni nagyon szeretek, két óra úszástól sem fáradok el, közben is jó, valami ilyesmire vágyom a futással is. Egyik nap reggel futottam, este zumbára mentem, aznap este nem fáradt voltam, hanem tele energiával. Ez nagyon jó érzés volt. Aznap a zumbán végre nem azzal telt az első harmada az órának, hogy elengedtem a komoly dolgaimat amin folyton agyaltam, hanem csak élveztem a táncot, a mozgást. A végére, a levezetésre tele voltam örömmel és hálával. Dejó, hogy van minden amiket szeretek, és dejó, hogy vagyok én.
Vasárnap a gyerekek is kedvet kaptak, ők is futottak egy kört az apukájukkal. Nekik sokkal könnyebben ment mint nekem.
Körülöttem egyszerűen mindenki elkezdett futni. Egyik követi a másikat, és futás közben is már mindenki ismerős, a sarki zöldségestől, az ismerős szülők és a szomszédok is.
Még mindig, minden lépésnél érzem hogy súlyosan hat rám a gravitáció, nem könnyed vagyok, hanem nehéz, hogy ki kell bírni ezt a nehéz 10 percet, de utána egész nap jó lesz...
várom, hogy olyan arccal fussak, mint akik száguldva, repülve futnak szembe, földöntúli mosollyal az arcukon.

Esőcseppek

A héten egyik nap, csodaszép idő volt, szikrázó napsütésben sétáltunk a parkon át. Mikor visszafelé jöttünk, akkor már megjelentek az égen a hatalmas, sötét színű tiszteletet parancsoló fellegek. Szépek voltak, jó volt gyönyörködni bennük.
Másnapra már megérkezett, a szürke, egész nap borús, esős idő, ami a legtöbb embernek nem a kedvence. Munka után hazafelé tartottam, Budapest egyik legforgalmasabb terén át, az Örs vezér téren. Eső esett, én a 3 átkelős zebra első szigetén vártam a zöldre. Előttem mögöttem forgalom, autók hada, szürkeség, eső, nagyváros. Ekkor mellettem egy férfit pillantottam meg. Az arcát feltartotta, szemét lehunyta és mosolyogva örült az arcárra hulló vízcseppeknek.
Csak egy pillanat volt, meg sem ismerném már, de olyan jó volt, úgy köszönöm ezt. Eszembe juttatta, hogy nem csak ott lehet örülni a természetnek, a jónak, a szépnek, ahol olyan egyértelmű.. mint előző nap a parkban. Ott a rondaságban, ami épp körülvett, csak ennyi, örülni az esőnek a bosszankodás helyett, élvezni, ahogy a vízcseppek játékosan az arcunkra hullnak, mindezt a rohanásban egy pillanatra megállva

.

Egy igazán zöld hétvége

Már nem is.. mármint az előző bejegyzés..
Szombaton kertészkedtünk,
Vasárnap St. Patrick Day Paraden voltunk
és különben is utálok repülni,
ha meg máshol élnénk, akkor folyton kellene..

Eltévedve, útkeresve..
Írogathatok én zumbáról, állatkertről és gyümölcsökről.. ez eddig is inkább olyan blog volt, hogy mit érzek, érzékelek, és nem olyan, hogy milyen programjaink vannak.
Szóval írhatok én bármiről, az igazság az, hogy eltévedtem. Mostanában azzal az érzéssel élem a mindennapokat, hogy nem kellene e valahol máshol lennünk, és nem kellene e valahogy máshogy élnünk, hogy el kellene innen mennünk. Mikor hagytam abba, a keresést? Hét éve azt hittem, hogy megérkeztem, mindent megértettem, és hét éve élem elégedetten a mindennapokat. Azzal a meggyőződéssel, és nagy ajándék tapasztalattal, ami adta a hitet, hogy ez így épp elég a boldogsághoz. Mi változott? Igazából semmi. De talán mégis az, hogy újra kérdezek, figyelek, kritikusabban nézek, nem csak rózsíszínen, újra keresem, hogy biztos, hogy éppen ugyanitt és ugyanígy kellene ezt folytatni. Vagy venni egy nagy levegőt és engedni, kinyitni az ajtót, ablakot, és hagyni, hogy elvigyen innen mint a szél..
Egyedül vagyok ezzel, a társam mindennap kifutja magából a nehéz érzéseket. Én meg így hát, igyekszem megérteni, kitalálni, hogy igazából mit szeretnék, milyen változást, és hogyan, és mi a bajom azzal, ami van. A legnagyobb bajom egyébként az iskola, és erről nem is írnék többet. Mert a gyerekek könnyedén jól tanulnak, nekem van bajom az egésszel. Mert tudom, hogy mást, máshogy is lehetne. Bosszant, a hatás, amit a családra tesz, féltem a gyerekeket az ebben a rendszerben nevelkedéstől. Elmennék, most azonnal, vagy inkább visszapörgetve az időt, már rég. Eszembe juta Forrest Gump, a lány annyira akarta jól, érdekesen, izgalmasan, tartalmasan élni az életét, de nem sikerült, a fiút csak fújta a szél, engedte magát, mint a tollpihe, és nagyszerű élete volt.

Meg kell becsülni azt ami van, én megbecsülöm, amikor 7 éve azt a most butának tűnő döntést hoztam, akkor úgy láttam, hogy ez minden, ez a lényeg, és éppen elég..Most úgy gondolom, lebecsültem a tágabb keret hatását, a rendszerét, és ez mégiscsak számít.
Nem bírom a kötött pályákat.

Ez jó kis lila ködös zavarosra sikeredett. Azért is mert káosz egy kicsit tényleg, amit érzek, még nem tisztult le, illetve, azt sem tudom, hogy ki talál ide, ki olvassa :) Mindenesetre, gyakran érzem mostanában, hogy talán neki kellene vágni a nagyvilágnak, és máshol élni mégiscsak..tovább keresni a helyünket. Valahol, ahol pozitívabb, rugalmasabb, szabadabb, kedvesebb, vidámabb, értelmesebb, jót keresőbb, természetesebb az élet. Okultam talán a korábbi dolgokból, de azt is megtanultam, hogy azt is érdemes megbecsülni, ami van, ez a tudásom megvan már, de ezzel együtt az is, hogy léteznek nagyon más létformák, életvilágok, ahol több a mosoly, könnyedebb az élet.

Reggeli gyümölcsterápia :)

"Lekopogom".. szeptember óta a három gyerek közül, egy sem volt lázas egyszer sem, nem kellett orvoshoz menni, gyógyszert szedni egyszer sem. "Nem akarom elkiabálni", de mindenképp érdemesnek tartom elgondolkozni azon, hogy mivel érdemeltük ki ezt a szerencsét, hiszen olyan sokan, sokat voltak betegek körülöttük, hogy ez kész csoda, hogy "megúsztuk".
Két dolog van, amit eddig nem csináltam, de az idén igen, ezért ezekre gyanakszom.
-Ebben a tanévben rendszeresen adtam nekik D vitamint. Amikor valamelyikükön azt láttam, hogy nagyon fáradt, kimerült, ha aznap menne iskolába estére beteg lenne, akkor éltem a szülői igazolás lehetőségével, és egy napot igazoltam. Ilyenkor a kiválasztott gyermek maga is meglepődött, de azért átadta magát a pihenésnek, lazításnak. Teát készítettem neki, hagymateát is, itattam, pihentettem, kedveskedtem vele. Nagyon megéri szerintem, mert így csak egy nap, ha pedig beteg lenne, az sokszor egy hét is akár.
Más vitamint én nem szedetek velük. Inkább téli időszakban savanyú káposztát, narancsot, diót és amit még vitamindús tápláléknak gondolok, azt adok nekik.
Mostanában figyeltem fel arra, hogy ha összevágok nekik gyümölcsökat, néma csendben bármennyit eltüntetnek pillanatok alatt, falják. Érezhető, hogy ki vannak éhezve rá. Reggelente összevágok egy adag gyümölcsöt, és még reggeli előtt egy tányérból hárman megeszik. Olyan béke van ilyenkor, és csönd :) Mostanában minden reggel így kezdjük a napot.

Zumba az életemben.. az én-zumbám

egy ajándék, ami átformált, felébresztett és rengeteget kapok tőle
én, akiről mindenkinek százszor inkább a jóga jutna eszembe,
mert elmélyülős vagyok, lelki, lassú, belső és természetes...

és éppen ezért, ez a vidám, felszabadult, könnyed és felszínes zene, ez a laza vagány tánc olyan jól esik, hogy csak na
és nemcsak jól esik,
ez számomra meditáció
a tánctanárom (viccesen mondom rá, hogy a gurum)
közvetít, átad valami nagyszerűt, és csodálatosat
hogy örüljek az életnek, így ahogy van, ahogy most van, ahogy most vagyok, amilyen és aki és ahol most vagyok, vegyem lazán és könnyedén a dolgokat, semmi nem súlyos, nem kell annyira komolyan venni
csinálom a táncot, ahogy sikerül, és a lényeg hogy az jól essen nekem, nem az, hogy tökéletes legyen

Ráébredni, hogy nehezen irányítom a testemet, de arra is, hogy én irányítom a dolgokat, így vagy úgy. Jól esik, hogy ugrálunk a stílusok között, hol salsa, hol indiai, hol funky. Jó egy-egy másik stílusba, élethangulatba bújni.
Egy óra, amikor a figyelmemet leköti folyamatosan amit tenni kell, ezért meditatív ez számomra, mert nincs kontroll a gondolataim felett, szabadon futkároznak és a levezetésnél gyakran megkapom a gyümölcsét, amit a mai napig nem értem, hogyan, de nagy ajándék gondolatokat, gyakran napokig töltődöm belőlük, vagy örökre megtartom az értékes gondolatot.

Élvezem, hogy én is táncolhatok így. Ilyen zenékre sohasem táncoltam volna korábban, pláne nem mások előtt, pláne nem józanul de főleg nem világosban-azaz sosem tettem míg bulizni jártam, annál sokkal gátlásosabb szégyenlősebb vagyok-éés pont ezért tetszik, mert nagyon jól esik átlépni a határaimat. Végigmosolygom az egy órát, és ennek utána napokig tart a hatása. Vidámabb, lazább könnyedebb leszek tőle. Nagyon jót tesz velem, vagy általa én magammal.

Furaság..nem meditáltam, nem mélyedtem bele semmi komolyabb technikába. De zumba alatt különös azért amit tapasztalok. Táncolok, bemelegedek, végigcsinálom az órát és jön a levezetés, és eközben belül is lezajlik egy folyamat. Elején a gondolataimtól nehezen szabadulok.és a végén néha különösen jó érzések, gondolatok érkeznek a fejemből vagy nem tudom honnan.

Mindig mutatja az aktuális állapotomat, ahogy először nehezen koncetrálok, a görcsösen szorongatott gondolatok ott nyomulnak nehéz figyelni, táncolni, követni koncentrálni.. ezzel küszködöm, témájában mindig más, más hosszúságú, más tartalmú.. aztán egyszercsak eltűnnek... és jönnek az ajándékok, tegnap például mámoros öröm, hogy milyen jó táncolni és vele érkezett a következő gondolat, mint olaj a tűzre. hogy minden de minden okom megvan a boldogságra, és pont tényleg itt és így és most jó ahogy van, és csodálatos és tökéletes, és ez rádobott még egy lapáttal, és még jobban esett a tánc, és jött a ráadás, hogy bizony én magam is éppen tökéletes vagyok (de tényleg kérdezett vissza a belsőm? éénn? a félelmeimmel a gyávaságaimmal a döntésképtelenségemmel a bizonytalanságaimmal határozatlanságaimmal rendetlenségemmel, gyakorlatiatlanságommal azaz a gyengeségeimmel)-igen, jött a válasz? de hogyan? ezt nehéz elhinni, hát éppen úgy vagyok tökéletesen tökéletes! mint minden egyes különböző hópehely, mind más, mégis mind tökéletes, vagy a különböző virágok, a más más foltos kiscicák, én, így vagyok tökéletes.


Eltávolodva a Föld bolygótól láttam, hogy mennyire gyönyörű-, ránéztem messziről, és láttam, hogy gyönörű a szakadó eső, a villámlás, a sivatag, a jeges vidék, az esőerdő, a köd ebből a hasonlat, az emberi érzésekre, élettörténésekre miért van az, hogy csak a boldogságot látjuk szépnek és jónak,? A többi is csodálatos, a sírás, a veszekedés, minden, minden, mert maga az élet az!-Természetesen ezekelt nem láttam, hanem gondoltam és elképzeltem :) Csak mintha előbb jött volna a képzelet mint a gondolat.

Amikor azzal foglalkotam, hogy vajon hol kellene élnünk, és napi szinten gyötörtem magam ezzel, és azzal is, hogy bántott hogy visszaköltöztettem a családomat. Itt kellene élni vagy ott, elvesztegetett évek e hogy itt élünk és nem máshol, hogy a gyerekek itt járnak iskolába... stb.-a válasz, ezt nem lehet tudni, de az biztos, hogy azok az évek, amit önmagam szeretése nélkül élek, azok biztosan elveszettek, mindegy hogy itt vagy ott, az nem veszteség, de amt anélkül töltök el idő, az igen.

Elnézést, ha olvassa valaki, talán túl mély, talán érthetetlen, de nekem nagyon építőek ezek a sugallatok.
Tánc, sport, mozgás, játékos öröm. Aki tartja az inkább táncos, mint sportos, hihetetlen pozitív kisugárzású ember, aki képes átadni azt a pozitív életörömöt, ahogy éli az életét, amit a tánc jelent a test és a lélek számára.

Hálás vagyok a tanárnak és a zumbának azért, amit kapok tőle, hogy megtanulom a számomra legislegfontosabb tudást az élethez, az életörömet minden körülmények között, a belső mosolyt, ami csak rajtam múlik minden esetben.

Vannak még csodák

A két kicsi táncórán volt. Benedek és én a folyosón várakoztunk. Mindketten vittünk magunkkal könyvet, egymás mellett olvastunk. Egyszercsak Benedek észrevett valamit! A többiről meséljen a kép.

Ábel régóta szerelmes és romantikus. Évek óta (pedig még csak hat éves) van egy kislány, aki az ő szerelme, és ő ezt nagyon komolyan is gondolja. Nincs az a nézeteltérés, vita vagy bármi ami ezen változtatni tudna.
Néhány történet a közelmúltból.
Éppen elkezdte az iskolát.. nagyszülők jöttek őszi szünetre, érdeklődtek, hogy milyen.. minden kérdésre csak hallgatás, csönd volt a válasz, majd egyszer lelkesen magától megszólalt, "képzeljétek a N. Luca az osztálytársam!"
-Iskolában farsangon menyasszony-vőlegénynek kellett öltözni, délután kérdeztem, hogy ki volt a menyasszonya. Jóval kevesebb fiú van, mint lány az osztályban. Mire ő: nem tudom, három is volt, de nem emlékszem hogy kik... hiába teszem fel újra és újra a kérdést, ő nem emlékszik.. majd egyszer lelkesen felkiált, de azt tudom, hogy ki volt Luca vőlegénye, és mondja a nevét.
-Meséli, hogy mennyire jól sikerült a dolgozata, övé lett a második legjobb az osztályban. Megdícsérem.. ő újra elmonda.. majd újra lejátszódik... végül bosszankodva mondja, meg sem kérdezed, hogy kié lett az első legjobb? Ekkor megkérdezem, mire ő, boldogan és büszkén. A N.Lucáé! :)

Természetesen én is megtapasztalom néha, milyen jó annak, akit Ábel szeret.
Egy nap mentünk valahová, megkérdeztem Benedeket, hogy megnézné e, hogy nem kenődött-e el a szemfestékem. Mire ő, tudományosan azt mondja, ehhez tudnia kellene, hogy hol kell feketének lennie és hol nem. Ábel érzékelte a párbeszédet és odaszól, "Anya! Gyönyörű vagy!"

Valamelyik nap emailt küldött nekem :) Hát persze még alig tud pötyögni, hiszen elsős. Nem járatos ebben. Ezt írta: szia Anyakölldeszvalamitezvagynekem
A piros golyóról kiderült, hogy gyémántnak gondolja :) Meghatódtam.

Amiket szeretek itt,
A sok sok nagyon jó barátot, akire lehet számítani. Sokan vannak, közel vannak, mind jó fejek, mindnek a férje is jó fej, és barátszerű az enyémmel, a gyerekeik a gyerekeimmel. Itt van vagy 40 vagy még több család, akiknek dús, tartalmas közös élményeik, programjaik  vannak. A szánkózástól a korizástól a strandolástól a kirándulásig. Férjek összejárnak, együtt elviszik korzni a gyerekeket. A lányok usziba. Apukák este meccset néznek. Együtt járunk sok-sok jó fej emberkével zumbázni, összeszervezve a fuvarokat. Osztály-számháború, szülőkkel, szilveszteri buli, farsangi buli. Sok sok tartós jó barát, közös élmények, biztonságérzet, minden megoldható, számíthatunk egymásra. Tartalommal, melegséggel tölti meg a napokat, sok sok gyerek akik együtt nőnek fel, és ha iskolai ünnepély vagy más szereplés van, a gyerekek háromnegyedén meghatódom hiszen születésüktől kezdve ismerem, ismerjük, ezer emlék kötődik.
A másik pedig a munkám, ami érdekel, szép helyen van, eszméletlen rugalmas, jól egyeztethető az életemmel. Okosak és aranyosak a munkatársak.
És közben olyan elegem van mégis, a közeli, a mikrovilágom nagyszerű...de nem bírok megfeledkezni a tágabb környezetről, ami fojtogató. Ez a mai magyar hangulat, a szomorú, reménytelen arcok mindenfelé, az elképesztő hírek napi szinten. A gyerekeim iskoláin keresztül az életünkbe nyúló, beosztó, megmondó, beszabályozó, buta értelmetlen rendszert.
Nem vagyok abban a helyzetben, hogy tenni, hogy lépni tudjak. Így csak erősen igyekszem bevonzani egy változást, nagyon vágyom.

Ebben a hónapban 11 éves lett az elsőszülött, csodálatos lelkű kisfiam. Felfoghatatlan gyorsasággal repült el az idő azóta, hogy általa anyává lettem. Sokat köszönhetek neki, nagyon sok mindent általa értettem meg az életről.
Aki ismeri, mindenki szereti, egy különleges emberke ő. Mélységes szeretettel és érdeklődéssel fordul a természet felé, az állatok és növények felé. Okos, szelíd, jószívű.
Tegnap amikor munkából hazaértem, láttam, hogy sötét monitorra színes csíkok vannak ragasztva, felírta, a számára fontos dolgokat, és felragasztotta :)
Ilyen hát ő, mostanában..:

Úgy vettem részt eddig, ezen az élet nevű "partyn", mint akinek a bejáratnál, aki beengedte elmondta, hogy őt ide nem hívták, nemvárták, próbáljon meg nem sok vizet zavarni, ha már itt van. Aki beengedte, mérges volt, hogy ő jött, szomorú volt, a beengedő partyját elrontotta az érkezésem.
Így éltem hát, hogy ezt el is hittem neki. Igyekeztem meghúzni magam, a többiekhez képest úgy tekintettem magamra, mint hívatlan vendégre, és ha megkínáltak valami vonzóval és finommal, vagy invitáltak valami jó, izgalmas játékba, nem mentem, mert úgy gondoltam, az nekem nem jár. Néhányszor be is tévedtem, valami szuperjó szobába, tele ajándékkal, de általában azonnal mentem is onnan kifelé, hiszen az nem az én helyem.
Ilyenek a nemvárt gyerekek..homlokukon a titkos üzenet, jobb esetben a dac, a mégis-morál..
Én talán most ébredtem, talán. Remélem, hogy még van hátra a buliból. Sajnálom a lehetőségeket amiket visszautasítottam, amit nem fogadtam el, de remélem, hogy még lesz alkalmam ezen változtatni.

Ma plázában jártam.. láttam egy férfit, aki egy játékboltban guggolva, hosszasan játszótt egy búgócsigával. Újra és újra és újra, néha a füléhez emelte úgy hallgatta, majd játszott tovább.
És láttam egy bőrdzsekis férfit, akinek hátul a bőrdzsekijén két hatalmas fehér szárny volt..rajzolva..szóval egy bőrdzsekis férfiangyalt.

Feltalálók és napsütés

Kérdeztem a gyerekeket, ha visszamennénk az időben, mi lenne az, amit ők találnának fel, amivel ők mozdítanák előre az emberiség fejlődését. Benedek azt mondta, ő lenne, aki feltalálja a horgászbotot, a horgászatot, Eszter a ruhákat a textileket. Ábel pedig a napelemmel működő autókat, hogy ne szennyezzék a levegőt.

Olyan csodálatos napsütés volt ma, hogy leírni nem tudom. Amit én ma csodáltam a parkban, arról egy fényképet sem készítettem. Sok ember sétált, babakocsit tologatott, kutyát sétáltatott, labdázott, csókolózott és fára mászott. De volt valami, amit ma nagyon sokan csináltak, korra, nemre való tekintet nélkül. Nagyon sok, különböző embert láttam, aki ülve, állva, fekve, az arcát csukott szemmel a nap felé tartotta. Olyan ösztönös, egyforma mozdulattal, mosollyal a szájuk sarkában, hálával és örömmel. Májusban már mindennapos lesz, megszokjuk, de most, itt februárban, hatalmas örömet, hálát okoz, ajándéknak érzi az ember. Olyan örömet láttam mindenkin, mint nemrég a gyerekeken, amikor hópelyhekért nyújtogatták a nyelvüket az iskola előtt.

Bagolylesen

Bagolylesen voltunk ma..
véletlen történt, de ez volt a legnagyobb öröm a mai napban

Délelőtt újra a Ludwig Múzeumban voltunk. A végtelennel ismerkedtek a gyerekek. Nekünk is tartalmas tárlatvezetős, érdekes kiállítás, finom süti és capuccinos délelőttünk volt. A Dunaparton a füvön a ragyogó napsütésben sétálgattunk, hemperegtek a gyerekek. Egy késői ebéddel folytattuk a napot, étteremben. Hazaértünk, lepihentünk.. akkor láttam, hogy egy környékbeli ismerős bagolyról tett fel képet a közösségi oldalra. Épp csak megmutattam a képet a gyerekeknek, azonnal öltözött újra mindhárom, hogy siessünk, nézzük meg rögtön a baglyokat. Futottunk, mert azt mondta Benedek napnyugta után vadászni indulnak :) Épp láttuk a vörös gyönyörű lemenő napot a katlannál, egy szépséges csík volt, és néhány perc múlva el is tűnt. Hamar megtaláltuk a baglyot. Tudtuk, merre laktak évekkel ezelőtt, de egy túl hangos koncert óta, már pár éve nem láttunk itt. Közelről sokáig nézhettük, majd észrevettünk még egyet, végül még kettőt! Összesen négy baglyot láttunk. Hosszasan figyeltük őket. Hallhattuk a hangjukat, ahogy felelgetnek egymásnak, láthattuk, ahogy egy-egy kinézett zsákmányra lerepülnek. Eközben egy fakopáncsot, és az odut is felfedezték a gyerekek. Hatalmas öröm volt ez a gyerekek számára. Különösen Benedek örült, akinél mindig különböző érdeklődési korszakok vannak. Amikor egy-egy tart, (tengeri állatok, ásvány, gomba, repülő, stb.) akkor arról olvas, azt tanulmányozza, rajzolja, információkat keres róla, szóval teljesen az érdekli. Éppen most van lecsengőben a kutya korszak és kezdődött a ragadozó madarak, ezen belül is sasok, baglyok. Ráadásul, holnapután születésnapja lesz...és.. három ajándék is kapcsolódik a témához. Hálát adok ezért a napért. 

Ábel kreatív

Ábel alkotókedve nagyon megindult..
a keze, a finommotorika ügyetlen, korához képest, ugyanakkor mindig nagyon vágyott a kézműveskedésre, az alkotásra. Ez az a terület, amiben iskolaéretlen talán még mindig. Nem tudom, hogy az iskolai technika órák hozták e meg a kedvét, vagy, amire én sokkal jobban gyanakszom, a Ludwig múzeum családi napjai, ahol legutóbb nagyon szuper villamost készített mindenféle maradék anyagból..de az ötletek jönnek egymás után.Pár nappal később repülőt alkotott.
Feljegyeznék néhányat. Eszter játszóházas szülinapi zsúrra volt hivatalos, ilyenre Ábel már nagyon régóta vágyakozik, nagyon szeretett volna ő is vele menni. Ezért mindent igyekezett megtenni, kedves volt, mindenben a kedvünkbe járt, és szóban minden módon gyakran kifejezte. Végül felkapott egy kartonlapot, abból gurigát ragasztott, keresett hozzá egy botot, beleszúrta, majd egy kör alakú talpat készített, ez lett  az álványos távcső, nagyon klassz szerintem, sajnáltam, hogy a nagyobb testvérei megmosolyogták, kinevették, hogy ezt szeretné ajándékba adni. Azóta is a nap különböző szakaszaiban kémlel vele kifelé az ablakon, még szeretne ragasztani egy nagyítólencsét az elejére.
Készített íjat is, egy viszonylag görbe bot két végére feszesen kötött egy madzagot, azóta gyakran játszik is ezzel.
Legújabb ötlete, hogy dobozokból és más maradék anyagokból megépíti Charlie és a csokigyárból Willie Wonka csokoládégyárát.
Ugyanakkor más nagyszabású terven is dolgozik, kedvenc könyve, ami által megszerette az olvasást, a Torzonborz széria. Torzonborz rablótanya éttermet tervezgeti, amit majd nagykorában fog megnyitni, addig is írja az étlapot:
Vargányaleves,
Savanyú káposzta kolbásszal
Rablóhús,
Torzonborz desszert,
Rablósajt :)
A mellékelt fotó is az ő alkotása, ő maga látható rajta, korcsolyázik, és éppen kifelé megy a pályáról :)

Zoo and Pho

Napsütésre ébredtünk és csodaszép kék égboltra. Egy nagy kiránduláshoz azért elég hideg volt mégis, ezért a nagy sétánk helyszínének az állatkertet választottuk. Ez nagyon jó ötlet volt, télen még sohasem jártunk itt. Nagyon tetszett nekünk  a hóbagoly, a a kengurut simogatni jó dolog, a mackóbemutató előadás és az időgép is. A férjemmel nem vagyunk egyébként nagy állatkert rajongók, mindig sajnáljuk az állatokat akik bezárva élik az életüket. Még úgy is, hogy a Pí életében egész meggyőzően érvelnek amellett, hogy ez jó az állatoknak. Az évek során megtanultuk visszafogni magunkat és nem sóhajtozni az egész állatkerti séta alatt. A gyerekek nagyon örvendeztek az állatoknak megcsodáltak mindent, állatokat, növényeket. Természetesen legislegjobban most is azt élvezték, hogy etethették az állatokat, zárás előtt, a holnemvolt parkban, a lámákat, kecskéket az ottfelejtett szénával.

Gyorsan repültek az órák a végére fáztunk, fáradtak és éhesek voltunk. Egy vietnámi étterembe mentünk, amit az utóbbi időben nagyon megszerettünk. Korábban már rendelve teszteltük, hogy a gyerekeink bírják e a phot. Jól esett most  mindannyiunknak a friss, forró leves.

Ui.: Igyekszem mostanában sűrűbben írni ide. Keresem a szépet, a jót, az örömet. Utolért az érzés, a kétség, hogy el kell e innen menni, ahogy sokan mások teszik. El kell e menni..hisz az ember a gyerekének a legjobbat szeretné. De hogy mi a legjobb, az igencsak összetett. Az emberi kapcsolatok is számítanak, annak a mélysége, melegsége. Számít az is, hogy tud e boldog lenni, ki tudja e bontakoztatni a benne lévő talentumokat. És számít a tágabb környezet, annak hangulata, milyensége, a társadalom, a mikrokörnyezeten túli világ is. Számít még az iskola, az oktatás. Dilemmáim, vívódásaim közben azért törekszem észrevenni a mindennapjainkban azt, ami jó.