Alszik a három gyerekem, micsoda mázli. Ropizok, kávézok. És Töprengek, hogy miért ül a fejemben folyamatosan ez a buta gondolat, ez az álmodozás, hogy pár év múlva Londonban szeretnék élni. Meghülyültem. Semmi ok nincs erre, és minden jó itt, és minden észérv ezellen szól. Nem is akarok mást, csak álmodozni, hisz egy 5 tagú család nem mehet a labilis anya változékony érzései után. Csak próbálom kitalálni, hogy mi ez de nagyjából, már tudom is. Egy darabig elég volt abban megvalósítani önmagam, amit a gyerekeknek adni tudok, magamból. Mostanra keresem már én is a saját utamat is. Pedig még minimum 2-3 év, mire mozdulni tudok. Persze jó lenne, ha addigra kitalálnám, hogy merre, legalább készülhetnék rá. Új célok kellenének. Annyi tennivaló van a jelenben, és annyira monoton az egész, szűk a tér, hogy a jövőbe menekülök, pedig akkorra, már idősebb leszek. Lehet, hogy épp ezért kellene London, nyugatabbra az ember szabadabbnak és fiatalabbnak érezheti magát, tovább.