Belevágtam a kihagyhatatlan álom megvalósításába, annyiakadály volt előtte, hogy szinte csak arra készültem, hogy úgysem sikerült, folyik tovább a békés anyukaéletem, de elmondhatom, legalább megpróbáltam.
A felvételin maximum pontot kaptam mégis, valószinű, hogy felvesznek, Eszter kezdi az ovit szeptemberben, Ábelt felvették a bölcsődébe, ekkor még mindig ott volt az, hogy ha le kell mondani a GYEDről (ez szinte biztosnak tűnt) akkor mégsem, meg úgy egyáltalán, szóval Ábit még nem adom, viszem magammal vagy mittudomén, de még nem. Most voltunk a bölciben, mehet Ábel, maradhat a GYED.
Minden akadály elhárult. A fejemben pörögnek az érvek és az ellenérvek. Van értelme az egésznek? Szegény kicsi Ábel :(, odaadom anya kis bogarát, elhagyom, hogy az én, lehet hogy semmire sem jó álmaimat járjam (amire nagyszerű szót találtam egy könyvben, a tolerancia iskolája, a tolerancia tudománya-mellesleg megjegyzem szerintem hatalmas a szükség erre ma...) Szóval fáj a lelkem, minden percben ölelem, és közben érzem, az is lehet, hgoy az egész jó lesz. Mindenkinek. Hogy jól fognak telni a napok. Hisz most harmadszor jártam ott, láttam, hogy nagyon jó helyük van a kicsiknek. Tudom, hogy csak az iskola nem túl sok óraszáma idejére hagyom ott. Hogy feltöltődöm és visszaadom magamból azt a sokat amit tudok, amit még tudtam az elején, még mikor Benedek született, ami tartott még mikor Eszter érkezett és ami szép lassan kiürült, mire a várva várt Ábel megszületett.
Csak tudnám jól érzem e, hogy van értelme ezt tanulnom, van értelme Ábelt bölcsibe adnom, azt nehéz elfogadni, ha csak asaját vágyam kielégítése lenne.
Nehezen indulok, szeretek utazni, szeretek változárt tervezni és megvalósitást összehozni az életemben minden értelemben, de az elindulás pillanatát, és előtte a közvetlen készülését nem szeretem. Elkezdek kapaszkodni nagyon az addigi élet megszokott szeretett fordulataiba, megőrizni szeretném magamban örökre. A hátralévő három hónap minden percét boldogan vágyva töltöm majd a gyerkeimmel. Nagyon jó nyár lesz, olyan aranyosak, okosak, viccesek.
Ma utazunk, mindjárt, Bajára, kb. vagy 10 napig az életem másmilyen lesz, otthon a szülővárosban. Robi külföldön, Észtország, majd Moldávia. Innen is nehezen szakadok el most, pedig a gyerekeknek nagyon jó lesz, nekem meg más. Talán nekem is.
2 megjegyzés:
Jaj, de szépen leírtad a vívódásod! Hamarosan - csak közel - hasonló cipőben leszek én is (vissza a munkába, pedig Picurral szeretnék maradni. És még befoghatom a szám, mert van munkám) Igaz Picur az apjával marad itthon... Hú, de szeretnék valami okosat írni, de nem tudok :(
Az nagyon jó, ha az apukájával marad otthon.
Én meg azon gyötrődöm, hogy lássam már végre az órarendet, pedig hol van az még, hogy mégis mennyi időre kellene elválnom tőle, tőlük.
Megjegyzés küldése