Mehetnékem van, nagyon, világgá, messzebbre, hosszabb időre, mióta éltem külföldön, ez olykor elkap, erős és ragacsos érzés. Ez csak úgy van, elviselem. Most talán azért is, mert nem megyünk hosszabban, és messzebbre nyaralni. Hozzánk viszont jönnek messze élő igazán jó barátok. Van bennem vágy, hogy éljünk még valaha máshol, álmodozgatok. Pedig itt közben nagyon jó. Én szeretnék, szerettem volna, sokféle életet élni, kipróbálni.
Néha elbizonytalanodok hogy jól döntöttünk e, amikor hazajöttünk, és persze tudom, hogy igen, ez azóta azért bebizonyosodott. (R. munkahelye, én iskolám, itteni légkör, barátok, környezet,) mérlegelek, felidézem magamnak, hogy néha milyen nehéz is máshol lenni, még akkor is, ha minden szép körülöttem, ráadásul repülni is utálok.
Hőség van, nagyon, én ezt nagyon rosszul viselem, lehet, hogy attól folynak így szét a gondolataim, érzéseim. Jól viselném a hőséget, vízparton, (esetleg tenger) egy finom, hosszú jegeskávéval, jó társaságban.
Az is lehet, hogy csak az van, hogy mivel elég vizes kisvárosban nőttem fel, ahol nyáron minden nap vízben voltam, itt, most a nagyvárosban csak partravetett hal érzésem van.
De azért asszem tényleg hiányzik UK.
Közben Ábelt kellett visszaaltatnom, megláttam az ujján egy bigyót, ma megkérdezem a doktornőt, hogy mi az (ma megyünk a 15 hónapos MMR oltásra) és milyen vagyok, máris elöntött azaggodalom, jajj persze nem vágyok én sehová, csak semmi de semmi baja ne legyen egyik gyerkőcnek se. Megbecsülöm azt a nagyon jó jelenlegi életünket, amikor minden a legnagyobb rendben van, leszámítva egy-két apró nehézséget.
Majd míg újra álomba szopizta magát, megint meglódult bennem az álmodozás, hogy nagyobb gyerkőcökkel is útnak lehetne indulni, más világban, élni lakni néhány évet. Kis, pici gyerekekkel nekem nem ment, pedig állítólag ez a könnyű, nekem nem volt az, konkréten tudom is, hogy miért. (a pici korban a nevelődés eltérő értékrendszere nagyon zavart, és én is otthon voltam, nem jártam dolgozni..). Szóval van néhány blog, akiket olvasok, és nagyobb gyerekkel indultak el, ha jól gondolom, már iskolással.
Abbahagyom mert szinte látom, a visszaolvasott sorokon, hogy menyire nem bírom a meleget, a soraim is olvadnak, az érzéseim összefolynak. Azért érdekes, a leírt érzésekhez, nem a szabad égboltot éreztem olyannak, ami tükrözné képben, hanem a vizet, a vizet.
10 megjegyzés:
Teljesen megértelek, hiszen ismered már a kinti létet is!
Mi 38 évesen váltottunk, mert ugy hozta a helyzet. Mögöttünk a négy gyerek, a legnagyobb 16, a legkisebb 4. Igen, nehéz volt. Féltem is, hogy mi lesz a gyerekek miatt. De mentünk, intéztük, túléltünk és megvagyunk, jól vagyunk így 4 és fél év után. Ne félj, előre főleg ne. Ha jön a helyzet, akkor érezni fogjátok, hogy ezt meg kell lépni és akkor nem fogsz ennyit gondolkodni. Az meg mindegy, hogy a gyerek mennyi idős, nekem mind a négy másképpen élte meg, mivel mind a négyen más jellemek, emberek. Hát ne rágódj ezeken előre, nyugodj meg, jó lesz biztos így is! :)))
Én 2 évig vacilláltam, hogy menjek e a Zuram után, ahol munkát kapott(Varsó).akkoriban a karrierem csúcsán voltam...persze, ha mondjuk Romában dolgozott volna, nem gondolkoztam volna sokáig:))...de kimentem, és soha nem voltam ilyen boldog...de nem a hely teszi.lehetsz tengerparton is nagyon boldogtalan.persze jó lenne tengerparton élni..meg honvágyam is van néha, ezt meg azok nem értik, akik Magyarországról vágyódnak valamerre..szerintem mindegy hol élünk, a boldogság nem helytől függ. mindenütt be tudsz illeszkedni, ez is tőled függ.... de ha döntesz, biztos jó lesz. ráadásul van már tapasztalatod is:)
Én sosem éltem külföldön. Lehet, hogy ezért érzem ilyen jól magam a bőrömben itthon?
A tapasztalat szerintem, lehet, hogy nem könnyíti meg a helyzetet hanem bonyolítja. Bár az élettapasztalat sokat segít, hogy megtaláld a saját helyedet - nem a világban, hanem az életben.
Három kisgyerekkel nem könnyű, Bonca. Ismerősek a vívódásaid a saját múltamból, bár az enyémek más körül forogtak.Igaz úgy érzem neked sem a "hol éljünk?" az igazi kérdésed magadhoz, de ezt csak Te tudhatod megfejteni.
Csilla:
Jól esnek a soraid. Érzem, hogy érted tényleg, amit érzek, igen, azért mert már éltünk kint. Sőt én összesen négyszer, és az utolsó volt gyerekekkel.
A nyelvvel, az iskolával hogy boldogultak?
Mindkettőnk munkája olyasmi, illetve olyasmi lesz, amiben benne van ez a lehetőség, majd.
Hugomum:
Nagyon jó, hogy ilyen kiegyensúlyozott és derüs ember vagy! A babád ott született? Vagy itthon? Beszéled a nyelvet? Igaz, a boldogságról amit írtál. Az én mérlegelésem nem is a jelenre vonatkozik, inkább olyasmi, hogy valaha egyszer még szeretnék külföldön élni, más kulturát ott élve megismerni, erről álmodozgatok. Mert szerettem.
Magdaléna: Az első kérdésedre biztos igen a válaszom! Gyakran felidézem magamban, aki voltam, amikor még elindultam először Bajáról, soha előtte máshol nem éltem, igazi lokálpatrióta voltam, azt hittem Baja a világ, és az ott élő emberek számítanak csak, de jó is volt. Azonban egyszer elindultam, visszacsinálni ezt már nem lehet. Azóta laktam öt másik városban, egyszer vissza is költöztem Bajára, de közben a város is más lett, és én is. Az én vívódásaim három pici gyerek mellett, minden segítséget nélkülözve, már mindenről szólnak, mert már 6 éve "itthon" vagyok, és egy kicsit olyan, mintha túlvállaltam volna magam. Remélem ősszel már közelebb leszek a fejtegetésben a vívódásokban a megoldáshoz.
jo, de nem mindig volt ez igy. es neha kicsuszik a talaj, de hamar megtalalom.:)
en sosem akartam kulfoldon lakni, tenyleg mindig azt mondam, hogy itt van Amerika, csak kicsit tobbet kell keresni, es dolgozni erte...aztan az elet maskepp akarta, en meg megadtam magam...es jol tettem.
igen kint szultem, es nem, nem beszelem a nyelvet, ez neha kiakaszto.nagyon kevesen ertenek meg itt nemetul vagy angolul, de azert meg igy is boldogulok:)egy viszont biztos.mindig idegen leszel. a kerdes az, hogy ez teged mennyire zavar....:)
Attól is függ szerintem, hogy miből mész, mit hagysz itt, ahhoz mennyire kötődtél. Attól is, hogy mennyire vagy társasági, közösségi ember. Én nagyon, túlságosan is. A fulltime mami lét eléggé bezártságot okozott kint, mikor itthon egy igazi kisgyerekes baráti kolónia része vagyunk, ahol hasonló értékrendszerben, napirend tartásával neveljük a csemetéinket.
Kint voltak barátok, skótok és magyarok is. Azt gondolom, jobban viseltem volna, ha későbbi életszakaszban járunk.
kozosseg az itt is van ugynevezett Mums and Tots, amely egy nemzetkozi kolonia, van weboldalunk, hirlevelunk, minden penteken valakinel talalka, es rengeteg angol nyelvu program.most meg kaptam egy emailt, egy hamarosan idekoltozo magyar csaladtol, akik magyar kerekito klubot hoznak letre. ,mint a Ringato..szoval itt is lehet tarsasagi eletet elni, sot, minden nap van uj jatszoteri ismeretseg, en is .hasonloan tarsasagfuggo vagyok..de neha nagyon jo ez a magany is:))))
Bocsánat, nem kötözködni akarok, csak megütötte a szemem két dolog amit Hugomum írt: "mindenütt be tudsz illeszkedni, ez is tőled függ" majd később: "egy viszont biztos. mindig idegen leszel" Ezek így számomra elég ellentétesen hangoznak, de biztos csak én nem értem. Amúgy a beilleszkedés - szerintem - nemcsak "tőled" függ... (ezek nagyon összetett dolgok, nehéz döntések. Nagyon megértem a gondolataid Bonca)
Monca: igen ellentmondasos. ilyen ez a kinti let.meg az elet is:)
Hugomum: :)) Én is pont ezt gondoltam, hogy így születhettek ezek az ellentmondásos bejegyzések, ahogyan tudnakaz ember érzései, és a határozott :) véleményei változni ebben a helyzetben. Pont mint az én eredeti bejegyzésem.
Megjegyzés küldése