Nagyon sűrű napok, gyerekzsúrok, öt lesz a héten, a férj félmaratonra készül, orvoshoz látogatás, védőoltás, családlátogatás, ezer dolog, közben minden percet lassítanék, hogy lassan múljon ez az utolsó hét, aztán ovoda, és két gyermekemet biztosan jóval kevesebbet látom, pedig olyan jó volt ez a nagy szabadság, és a dilemma minden percben a fejemben dörömböl, halasztani egy évet és még egy teljes év velük, vagy bölcsi és elkezdeni a sulit, a fejemben megy még csak a meccs, hisz muszáj megvárnom, hogy lássam az órarendet, és egyáltalán, elmenjünk Ábival a bölcsibe, lássuk mit szól hozzá...-de közben azt érzem valahogy, hogy fizikailag nehéz elválnom tőle, érdekes érzés nehéz is megfogalmazni. Apró kis gyermek még ő, még ha olyan kis önálló, kis vagány. Olyan kiegyensúlyozott, láthatóan olyan kerek neki a világ.
El sem tudom képzelni az életünket, ezzel a nagy változással. Reggel a három gyerkőcöt kapkodva elvinni, és minden nap sűrű nap,
egyelőre egyik percben így érzek, a másikban úgy, nagyon szeretnék jól, és bátran dönteni, nem kérdés mi a legfontosabb. Remélem időben megérzem, hogy mi a jó döntés, és merek is dönteni, ebben nagyon gyenge vagyok, tényleg.
Nem tudok írni mást, csak hogy szeretek a gyerekeimmel lenni. Az összes ismerős anyuka ugyanígy érez, nem várjuk az ovikezdést, csak ezt titkoljuk a gyerekek előtt. Nekem ez nehezebb a bölcsi/ELTE miatt plussz.
Így érzek kb: lehet hogy halasztok. vagy nem. vagy igen. vagy mégsem. de asszem igen, vagy mégsem vagy de- valami ilyen hangulat..
4 napja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése