Tudtam hogy nehéz lesz, de tényleg nagyon nehéz.
Eszter beszoktatása, iskolakezdés, Ábi beszoktatása.
Teljesen rosszul vagyok, lelkileg, de úgy, hogy fizikailag is. Várom, mikor múlik el, mikor leszek a régi, reménykedek, hogy hamar találok magamnak belső válaszokat, amit el tudok fogadni.
Minden rendben, minden jól megy (majdnem) mégis nagyon fáj, hogy magam lemondok Ábinak erről a csodálatos időszakáról, ennek a pici embernek a nyiladozásáról. Épp most még lassú lehetne az idő nekem és elmerülhetnék abban, ahogy felfedez mindent, és felpörgetem a napokat, bonyolítom az életet. És nem tudom, hogy ez jó vagy rossz lesz? Megéri, vagy sem. Ez egy ajándék az égiektől számomra, vagy egy kisértés. A halasztásról lecsúsztam, most belevágok, úgy érzem kár, hogy nem jött egy akadály, amiért nem jött volna össze, mert dönteni nehéz.
Nem is akartam írni addig, amig össze nem szedem magam, ki nem jutok ebből a kis gödörből. Remélem egy-két hét múlva kirajzolódik hogy lesz, és jobban leszek. Remélem, ha kell fel merem rúgni, ha nem bele merek vágni. (de írok, mert ez a blog, nekem ezért is van, az aktuális érzések, hangulatok magamból kiírásának)
Csak ne lennék ilyen érzelmes, ne lennék ilyen rossz döntésekben, tárgyvesztésben, változás viselésében, mérlegelésben. Bár lehetnék olyan, mint a gyermekeim, hogy a jelen percet élem meg százszázalékosan.
(Az iskolában elég sok óra van, igen sok délután, ami bár megoldható lenne, igy több napon 12 órákat nem találkoznák a gyerekekkel, -mert Robi menne értük, lehet hogy megszoknák, de nem akarok elhúzni az életükből-először azt gondoltam halasztok, aztán azt, hogy lehet, hogy nem megyek be a délutáni órákra, és Ábit csak akkor viszem bölcsibe, amikor muszáj, azaz 4 nap, és akkor is késő reggeltől kora du.ig (3)-de ez igy fél gőzzel suli, fél gőzzel gyerek, vagy nem?-aztán hallgattam, hogy klubdélutánok, meg hétvége Badacsonyba, ez mind nagyon klassz, ha most lennék egyedülálló fiatal, lelkes diák lennék, most csak lógós lehetek, mert nem kérdés, hogy a gyerekek az elsők nekem)
Ha őszinte vagyok magamhoz: A fő bajom: 1. kevesebb idő a gyerekekkel, a figyelmem más felé is fordul, (ami nem biztos hogy rossz, mert erre már volt igényem 2. Ábitól elválás, amikor még olyan pici 3. Kudarckerülő vagyok, nem sikerorientált, így a sulitól is berezeltem kicsit, hiszen oly rég óta vagyok itthon, lehet hogy az önértékelésemen is van mit javitani, anyuka szerepben vagyok már 6 éve..
2 megjegyzés:
Ismerősek a dilemmáid régről. Én még mindig emlékszem mennyire megviselt, mikor a legnagyobbat oviba adtam, pedig már három éves volt. Csak hát nem lett volna muszáj, és ilyenkor a lelkiismeretfurdalás dupla erővel tör az anyukákra. A gyerekek szerintem akkor fogadják el ezeket a változásokat, ha nem érzik a bennünk dúló kétségeket és bizonytalanságot. Egyetlen nehézség, hogy szuperérzékeny receptoraik vannak.
Remélem sikerül kialakítanotok egy újfajta felállást és ha mégsem lesz jó, még mindig visszacsinálhatod, nem? Hallgass a szívedre!
en is csak azt tudom tanacsolni amit Magdi. es mostmar ertem, azt, amit hozzam irtal:) kivanom, hogy talald meg az utat, ami mindannyiotoknak kellemes.en is irigylem Hugot a mostban leveseert. de azzal, ha sokat figyelem, ahogy a mostban van, en is oda kerulok:)
Megjegyzés küldése