In memoriam

Ez csak a páncél, nincs benne rák:

egy kedves, bátor, hős tarisznyarákra

Tarisznyarákot tartani nagyon izgalmas, van személyiségük, kis eszük, temperamentumuk. Mindennap csináltak valami izgalmasat, átrendezgették a köveket, harcoltak, majd megbarátkoztak egymással, elbújtak az akváriumon belül úgy, hogy alig találtuk meg őket. Répát rágcsáltak, amikor hazaérkeztünk valahonnan mindig megleshettük, hogy nagyon aktívak a távollétünkben, és ijedten búnak, szaladnak, ha közeledünk. Volt amikor bátrabbak voltak a jelenlétünkben, de ha közel hajoltunk ijedten emelték az ollóikat. Első este történt, már mindenki aludt, mikor Benedekkel esti mesét olvasni indultunk, és spontán a mosógél kupakját a levegőztető zsinórjának hagyott kis lyuk fölé tettem, mire visszaértünk, teljesen megdöbbentünk, benne volt a rák! Komolyabban vettük ekkor, hogy szökni tudnak, és akarnak, úgy rendeztük az akváriumot, hogy ez ne történhessen meg. Akváriumot tisztítottunk, vizet cseréltünk, utána hihetetlen aktívak, élénkek lettek a rákok. Következő újság az volt, hogy egyik rák nagyon fehérnek tűnt, majd felfedeztük jéé három rákunk van? ez hogy lehet? nahát, hisz az egyik csak páncél, tökéletes, még a szem, és minden apró részlet ép, hiogy bújt ki belőle? És mikor? Megeszi e a páncélját ahogy írják, nem ették. Nem kellene e elkülöníteni most őket? Mikor egyik puha, védtelen? Nahát, de hisz épp ő megy oda folyton a másikhoz? Mit akar? (információkeresés-ilyenkor gyakran párosodnak)
Egyik rákunk nagyon bújós, lassú állat volt, passzív. Mikor megérkezett, már egy, majd később még egy lába hiányzott, de már látható, hogy ez nő vissza.
Na de a másik, a kicsi, ő volt a szökős, a vedlős, a harcos, a bátor, a szaladós, aki mindig csinált valamit, élénk, fürge, kis kíváncsi, bátor állat, jajj :(
Péntek délután Ábelért mentem a bölcsibe, beszélgettünk, most megyünk boltba vásárolni, majd oviba a nagyokért, játszótér, és haza megnézzük a tarisznyarákokat-mondom én, mire Ábel-egyik hol van? egyik hol van? fura volt, hogy miért mondja-.....hazaértünk, és az egyik valóban nem volt benne, hogy hogyan jutott ki ma sem tudom, egy cserép állt másképp, felfordítva, de innen még nem juthatott ki. Kerestük, kerestük, óvatosan léptünk, rákennivalót tettünk a földre, szombat reggel Robi négy könyvesszekrényt lepakolt, szétszerelt, hátha mögötte van. Már a lakás minden zegzugát megnéztük, kezdtünk a másik rákra gyanakodni, hátha megette, (de hogy egy pici darabja sem maradt?)És ma, vasárnap dél körül, a gyerekszoba egy eldugott, ajtó mögötti sarkában a földön megtaláltam a bátor kis világfelfedező rák megszáradt testét. :( :( :( (sírás, most írás közben)
Olyan kontrasztos most ez, hogy mi jobb, élni, nyugalmasan, biztonságosan, hosszan,-vagy izgágán, kíváncsian, aktívan, és belehalni. Persze az élet nem ilyen fehér és fekete. Ez a nyughatatlan kis kíváncsi bajba került, és mi nem tudtunk rajta időben segíteni. Nagyon bánt mindannyiunkat.
Benedek egy játéktarisznyarákkal azóta néhányszor eljátszotta a kiszökést, happy end-el, azaz, hogy a rák kimászott, körülnézett a gyerekszobában, és időben visszajutott az akváriumban.

Szomorúak vagyunk mindannyian, bár mindenki igyekszik magában tartani, azért beszélünk róla. Bárcsak visszafordíthatnánk az idő kerekét, és aznap délután lenne, és nem hagynánk abba a keresést addig, míg meg nem találjuk, élve.

Furcsa, hogy egy hét alatt sikerült egy lelket megmentenem, és egyet elveszítenem :(