Az a jo erzes most, hogy szerintem erre a blogra senki nem bukkan ra, senki nem olvassa, vagy ha megis, hat kis valoszinusege van annak, hogy magyar nyelven ert, es hat annyi sokkal erdekesebb blog van.

Azert is jo ez, mert magam sem gondoltam, hogy ilyen iranyu, temaju lesz ez a blog -gondoltam, majd gyerekszaj sztorikat irok, es belso elmelkedeseket a vilag apro, nagy vagy szep dolgairol-ugyanis ha most is, a tegnapi naprol szeretnek irni, azt kell, hogy irjam, hogy enyhen szolva romloban a hazassagom. Omladozik, romladozik, estenkent sokat veszekszunk, ordogi kor, nehez visszaforditani, nem tudom, hogy lehetne megvaltoztatni, de a gyerekeket sajnalom, mert szornyu lehet nekik, es szornyu nekem is, R.nek nemtom milyen. Azt erzem rajta, hogy barmit szeretnek vele megbeszelni, megvitatni, mindig az en-je vedelmevel van elfoglalva, az adott dolog megvitatasanak a stilusaval, nem a lenyeggel. A masik, hogy az itthoni teendoket ugy kezeli, mintha minden az enyem lenne, es o nagy kegyesen ebben segit. Na mindegy igyekszem nem belemenni ebbe jobban, en egy tetova szegyenlos blogiro vagyok egyelore, nem akarom kiteregetni a csaladi szennyest. Nem tudom ,hogy jutottunk el ide, amikor a 3. gyermekunk fogant nem is olyan reg, meg rendben voltak kozottunk a dolgok. Nem erzem mar a szeretetet, a figyelmet, torodest rajta, hanem egy nagykepuseget erzek. Sok munkaja van, faradt ez igaz, de a masik, hogy o ott "valaki", emellett a munkatarsak, beosztottak mind csalad nelkuli szolo fiatalok. Fulladozok.

Ugy elmenneeeek, ha mehetneeeek, ha szabad madar lehetnek...

Ha valaki megis erre jarna, es van tapasztalata kapcsolatmentesben kerem ne fogja vissza magat :)