Szóval, hogy belementünk a váratlanul alakuló programba-itt visszamegyek az időben jó pár napot: csütörtökön és pénteken késő estig egyedül voltam, egész nap a gyerekekkel, azaz R. későn jött meg, mindkét nap délutánján vendégeket hívtunk. Csütörtökön: Évi, Dani, Lili, Pénteken: Anita, Blanka,Bence, és Emese Niki és Patrik volt nálunk. Szombaton Monyi, Julcsi és Tamás társaságában mentünk a Dob utcában, Anna és Peti-Bartos Erika féle felolvasódélelőttre, majd az Ikeában ebédeltünk. Vasárnap de. misére mentünk, ahol rájöttem, hogy a fél templomot ismerem. Innen a Máriusz meghívta a fiúkat egy kis vonatozás-trambulinozásra hozzájuk. Ez a spontán program nagyon jó hangulatú lett. Ott töltöttünk jó pár kellemes órát, a gyerekek játszottak. Volt összesen 11 kisfiú és két kislány. Hétfőn a játszótéren jöttünk össze, Emesével, Évivel, Ágival, Angélával, Melindával, és mindannyiunk gyerekeivel. Nem volt megbeszélve de nagyon aranyos program lett. Angéla hozott termoszban kávét, tejszinhabot, és kis mandulás sütiket, plussz mindenkinek kis karácsonyfadíszeket, amiket a gyerekekkel készítettek. Én kivittem házi készítésű marcipánszaloncukrokat.
Innen az Ikeába mentünk, csak mi, a család, itt találkoztunk Évával és Márkkal, akik épp itthon vannak Edinburghból.
Hát ilyen dolgok hátráltattak minket abban, hogy készüljünk, ahogy szokás, a karácsonyra. A szenteste délelőttjén még eléggé kupisan, koszosan állt a lakás. Kérdeztem Robit, hogy mit választ fent marad a lakásban egyedül, és pakol, vagy lemegy a 3 gyerkőccel. Az elsőt választotta. Nagy szívás volt kint lenni, bár Patrikékkal találkoztunk, olyan hideg volt, hogy a gyerekek fél óra után már könyörögtek, hogy menjünk haza, húztam az időt, hogy legalább 1 órát távol legyünk. Mire visszaértünk szinte ugyanugy volt a lakás ahogy hagytuk. Mit tagadjam, előjött belőlem a házisárkány. Elkezdtem pörögni, tennivenni, és közben azon járt az eszem. Hogy mi az advent lényege. Várni, felkészülni, várakozni, készen állni arra a pillanatra, és hogy ennek nem feleltem meg. Azaz párhuzamba hoztam, hogy hosszabb idővel előtte el kell kezdeni beosztani az időt a cselekedeteket, hogy jusson mindenre, ajándékok, ennivalók beszerzése, elkészitése, kiválasztása, becsomagolása, lakás takaritás, rend stb....szoval mint az életbe, hogy mire eljön AZ a pillanat, legyek készen ne érezzem azt, hogy még nincs ünnepi diszben a szivem stb..., nem is tudom ezt jól megfogalmazni, de talán nem is kell, mert nem sokra ez a gondolatsor után, történt valami, ami áthúzta az előzőt. Hosszú időt töltöttünk, főleg R. és a gyerekek a mézeskalácsok elkészítésével, megformázásával, megsütésével. Azután a konyha felsöprésével, felmosásával aztán....mindezt R. feltette a szekrény tetejére, amikor kinyitottam az ajtót az egész lerepült, és a sok óra munkája elveszett. A mézeskalácsok összetörtek, a padló feltakarítását lehetett kezdeni előről, nem látszott belőle semmi. E történés kapcsán oda jutottam, hogy ennek az ünnepnek nem az a lényege, hogy mulandó dolgok szintjpén készüljünk, hogy úgy várjuk, hanem talán a szívünkben lelkünkben kell takarítani rendet tenni, főleg ami az embertársainkhoz való hozzáállásunkat illeti. Türelem, szeretet, önzetlenség, -düh-harag, stb.