szeretnék úgy sírni, egy olyan nagyot, mint egy vízesés, és egy sírással oldódjon el belőlem ez a fájdalom, hogy képes legyek csak a probléma praktikus oldalaival törődni, hogy ne fájjon így, minden egyes szituáció, amikor a nagyothallást megtapasztalom, hogy legyek képes elfogadni, hogy ne vágyakozzak ennyire makacsul a csodára, szívbemarkoló fájdalom, a beletörődés képtelensége, tanácstalanság, elveszettség, szorongás
szeretnék annak örülni inkább, amit még hallok, szeretném megköszönni a fülemnek a maradék hangokat, de nem megy, bosszankodom, és szidom igazi dühvel, majd bocsánatot kérek, és hálát adok
15 órája
4 megjegyzés:
Jaj, már ennyire rossz a helyzet? Hallókészülék? Műtét? Nincs semmi lehetőség?
Kiszámíthatatlan, sokszor el is feledkezem a problémámról, de az előadások azért problémásak, van, amikor hallókészülék nélkül tökéletesen hallom, (pontosabban, van akit, vagy van ahol, nem tudom mitől függ) máskor meg hallókészülékkel sem, na most az az 1-2 óra küzdés azért hogy halljam, az kétségbeejtő és frusztráló. Most már jobban érzem magam, de az előadás után vacakul éreztem magam. Azóta eltelt idő alatt nem volt "hallásproblémám, most is hallom a 2 szobával arrébb játszó gyerekeimet.
Nem segítene, ha diktafonnal felvennéd az órát? Akkor otthon nyugodtan végighallgathatod és nem frusztrálna, ha nem hallasz mindent az előadáson.
Az egyetemen halasztottam az idén, a munkám miatt, ott valóban jó megoldás lehet ez. A munkahelyemen is szoktak előadások lenni, ez ott volt tegnap, ráadásul tőlünk csak én voltam.
Megjegyzés küldése