Azt hiszem süteményt ettünk épp, egy hazalátogatós hétvégén, amikor megállapítottam, miből maradnak ki a gyerekeim. Hogy én amikor anyu sütit sütött az ujjammal nyaltam ki a krémes tálat, és a dinnyét harapva ettem, hogy az arcom csupa dinnye lett a végére, hisz beleettem magam a szeletbe. A gyerekeim bezzeg, ha néhanapján megkapják a krémes tálat, akkor kiskanállal etetem belőle őket, és a dinnyét tányéron, szeletelve, kimagozva felkockázva kapják.
Erre apukám is elmesélte, hogy ő hogyan ette a dinnyét annakidején, mikor annyi idős volt épp mint most Benedek, azaz 7 éves. Leszedték a dinnyeföldről, betették a kanális vizébe, és úsztak a dinnyével együtt, míg az meg nem állt valahol, ott kimásztak a vízből és ott ették meg a dinnyét, földhöz ütve, kézzel kimarkolva a belsejét. Döbbenetes élmény, hogy a 3 generációnak hogyan változott meg az önállósághoz, a szabadsághoz, a féltéshez, a tisztasághoz, a természethez való viszonya.
Innen folytattuk tovább, hogy ugyanannyi idős koromban én egyedül mentem iskolába és onnan haza, pedig az nem volt közel, busszal kellett járni és a buszig és a busztól még annyi volt gyalog, mint itt Benedeknek összesen az iskoláig. Őt mégis kísérgetem, és még fogom is egy darabig. A férjem is, és én is ilyenidős korunkban már boltba jártunk önállóan bevásárolni. Sőt, hogy a dinnyénél maradjak, óvodáskoromban a barátnőnkkel feltörtük a perselyeinket, és elmentünk egy nem túl közel lévő dinnyeárushoz, mondtuk neki, hogy kérünk egy jó nagyot. hazavittük, és felvágtam én, a legnagyobb, (lehet hogy voltam már nagycsoportos) késsel, úszott az asztal, és az összes unokatesóval dinnyéztünk, jóízűen. Fogalmam sincs hol voltak a felnőttek.
Egyre tovább gyerek a gyerek, féltett, önállótlan. Vigyázott, minden körülménye ellenőrzött. Csak remélem, hogy 20 éves kora körül képes leszek majd nem kisgyerekként tekinteni rá, felfogom majd, hogy felnőtt.
Magam is megdöbbentem apám gyermekkori szabadságán, biztos Benedeknek is fura lenne hallani az enyémet, én mégis képtelen vagyok azt a szabadságot engedni neki ami nekem volt, a saját generációmhoz igazodok.
1 megjegyzés:
Ezt az iskolaba jaras dolgot, vagy az utcan egyedul biciklizest, jatszoterre jarast egyedul mi is sokszor beszeljuk, mennyire mas volt akkor. Veszelyes a vilag mar, en se fogom engedni a kicsit egyedul sokaig. Ahol gyerekeket rabolnak el szallodakbol, mindennapos keselesek vannak, soha nem lehet tudni, mi tortenhet.
A dinnyes sztori nagyon jo, sokat elmond:) remelem,jol vagytok, puszi.
Megjegyzés küldése