Csigolya és világ vége

Egy történet Eszterről, hintáztak a barátnőjével, babahintán, beakasztották a lábukat, a popsijukat lógatták lefelé, Eszter lába beszorult, mire kiszabadítottam, már lehorzsolta a hátát, két igen csúnya horzsolást szerzett a hátán. Megnéztem, kérdezte vérzik e, haboztam a válasszal, mert kicsit vérzett, szerencsére egy kislány gyorsan rávágta hogy nem. ERszter olyan korszakban van, hogy ha úgy tudja vérzik ,akkor sír. Megnyugodott. Egyik anyuka odamondta nekem, hgoy lehorzsolta a két csigolyáját (egyébként tényleg). Ekkor Eszter borzasztóan elkezdett sírni, ölbevettem vigasztaltam, de csak sírta, sírta, hogy nagyon fáj. Majd mondta ne mutassuk meg apának, kérdeztem miért, ő: jó mutassuk meg, de ne beszéljetek,, kérdeztem miért? mire ő: jó beszéljetek, de nehogy kimondjátok azt a szót amit az Enikő anyukája mondott, kérdeztem, mit? azt hogy csigolya? Csss Csss mondta rémült arccal. Azt hitte valami borzalmas diagnózis, elmagyaráztam, hogy az  a testünk, a gerincünk része, megmutattuk a kis barátnőjén. Megnyugodott, mondta érti, most már tudja hogy nem a betegség neve, hanem testrész, de akkor is borzalmasan hangzik :)
Majd később azért megbarátkoztattam a szóval, kielemeztük, mondogattuk, nevettünk rajta :)

Ábel határozottan állítja, hogy a mi családunk már járt a világ végén. el is mesélte, hogy milyen volt. sétált a családunk az utcán, az utcán voltak autók, rozsdásak, voltak muslincák, stb. Mesélte konkrétan és határozottan, érdeklődve és elgondolkozva hallgattam a vízióját, eltartott egy darabig mire leesett, hogy egy valóságos helyről beszél, amikor sétáltunk egy faluban, és kavicsbányát akartunk megtalálni gyalog, de én és a férjem úgy emlegettük, hogy a világ végére gyalogoltunk, ott leültünk, majd visszasétáltunk, ő ezt teljesen komolyan vette.