Esőcseppek

A héten egyik nap, csodaszép idő volt, szikrázó napsütésben sétáltunk a parkon át. Mikor visszafelé jöttünk, akkor már megjelentek az égen a hatalmas, sötét színű tiszteletet parancsoló fellegek. Szépek voltak, jó volt gyönyörködni bennük.
Másnapra már megérkezett, a szürke, egész nap borús, esős idő, ami a legtöbb embernek nem a kedvence. Munka után hazafelé tartottam, Budapest egyik legforgalmasabb terén át, az Örs vezér téren. Eső esett, én a 3 átkelős zebra első szigetén vártam a zöldre. Előttem mögöttem forgalom, autók hada, szürkeség, eső, nagyváros. Ekkor mellettem egy férfit pillantottam meg. Az arcát feltartotta, szemét lehunyta és mosolyogva örült az arcárra hulló vízcseppeknek.
Csak egy pillanat volt, meg sem ismerném már, de olyan jó volt, úgy köszönöm ezt. Eszembe juttatta, hogy nem csak ott lehet örülni a természetnek, a jónak, a szépnek, ahol olyan egyértelmű.. mint előző nap a parkban. Ott a rondaságban, ami épp körülvett, csak ennyi, örülni az esőnek a bosszankodás helyett, élvezni, ahogy a vízcseppek játékosan az arcunkra hullnak, mindezt a rohanásban egy pillanatra megállva

.