Futni kezdtem..
"Ma futottam..
megmozdultam, ezer év óta..először
az erőnlétem megtapasztalása maga a döbbenet, hogy mennyire pocsék. Hatalmas érzés, másfél kilométer, és borzasztó rossz volt, majd belehaltam..
De már az első pár perc oldotta az utóbbi napok felgyűlt görcseit, feszültségeit..huss eltűntek, sehol nem voltak. Kapkodtam a levegőért, folyni kezdett az orrom, és azt éreztem, hogy ez milyen borzasztó..
kibírtam.. és utána mindenféle fura érzés, sos nedvek érzések a fülemben, arcomban, torkomban, majd elmúlik, és marad egy kellemes öröm, egy jóleső ébredezés, a testem porcikái, mély téli álmukból, ébredeznek, és kérdezgetik? jééé mi még ebben az életben használva leszünk..?
Nagyon kíváncsi vagyok, fogok e még futni. Itt van két percre egy csodaszép parkban egy vadiúj futópálya, kilométerjelöléssel, kellemes változatos környezettel, szép zöldben, de hát ez borzasztó rossz volt. Bíztató kíséretem  nélkül (aki ma futott félmaratont) valszeg abbahagytam volna 500 méter után. Van, amikor az motivál, hogy aki már kétszer szembefutott, a kör végéig ne fusson szembe harmadszorra is :P
De azért...azt hiszem holnap újra próbálom..
új volt, jó volt, izgalmas.
Azóta még négyszer újra "próbáltam". Szóval elkezdtem futni, kb. minden második nap, 10 percet jelent ez.
A célom annyi, hogy elérjem, hogy ez a másfél kilometer könnyű legyen számomra, jól essen. Mind az öt fután után egész nap fel voltam dobva, jó érzés volt testileg-lelkileg, hogy futottam, azt már érzem, mennyit kap ettől az ember. Viszont még mind az öt alkalomról elmondható, hogy közben azt érzem, hogy ez szörnyű, ez borzasztó, hogy utálok futni. Úszni nagyon szeretek, két óra úszástól sem fáradok el, közben is jó, valami ilyesmire vágyom a futással is. Egyik nap reggel futottam, este zumbára mentem, aznap este nem fáradt voltam, hanem tele energiával. Ez nagyon jó érzés volt. Aznap a zumbán végre nem azzal telt az első harmada az órának, hogy elengedtem a komoly dolgaimat amin folyton agyaltam, hanem csak élveztem a táncot, a mozgást. A végére, a levezetésre tele voltam örömmel és hálával. Dejó, hogy van minden amiket szeretek, és dejó, hogy vagyok én.
Vasárnap a gyerekek is kedvet kaptak, ők is futottak egy kört az apukájukkal. Nekik sokkal könnyebben ment mint nekem.
Körülöttem egyszerűen mindenki elkezdett futni. Egyik követi a másikat, és futás közben is már mindenki ismerős, a sarki zöldségestől, az ismerős szülők és a szomszédok is.
Még mindig, minden lépésnél érzem hogy súlyosan hat rám a gravitáció, nem könnyed vagyok, hanem nehéz, hogy ki kell bírni ezt a nehéz 10 percet, de utána egész nap jó lesz...
várom, hogy olyan arccal fussak, mint akik száguldva, repülve futnak szembe, földöntúli mosollyal az arcukon.