2015. február 14., szombat

Bagolylesen

Bagolylesen voltunk ma..
véletlen történt, de ez volt a legnagyobb öröm a mai napban




Délelőtt újra a Ludwig Múzeumban voltunk. A végtelennel ismerkedtek a gyerekek. Nekünk is tartalmas tárlatvezetős, érdekes kiállítás, finom süti és capuccinos délelőttünk volt. A Dunaparton a füvön a ragyogó napsütésben sétálgattunk, hemperegtek a gyerekek. Egy késői ebéddel folytattuk a napot, étteremben. Hazaértünk, lepihentünk.. akkor láttam, hogy egy környékbeli ismerős bagolyról tett fel képet a közösségi oldalra. Épp csak megmutattam a képet a gyerekeknek, azonnal öltözött újra mindhárom, hogy siessünk, nézzük meg rögtön a baglyokat. Futottunk, mert azt mondta Benedek napnyugta után vadászni indulnak :) Épp láttuk a vörös gyönyörű lemenő napot a katlannál, egy szépséges csík volt, és néhány perc múlva el is tűnt. Hamar megtaláltuk a baglyot. Tudtuk, merre laktak évekkel ezelőtt, de egy túl hangos koncert óta, már pár éve nem láttunk itt. Közelről sokáig nézhettük, majd észrevettünk még egyet, végül még kettőt! Összesen négy baglyot láttunk. Hosszasan figyeltük őket. Hallhattuk a hangjukat, ahogy felelgetnek egymásnak, láthattuk, ahogy egy-egy kinézett zsákmányra lerepülnek. Eközben egy fakopáncsot, és az odut is felfedezték a gyerekek. Hatalmas öröm volt ez a gyerekek számára. Különösen Benedek örült, akinél mindig különböző érdeklődési korszakok vannak. Amikor egy-egy tart, (tengeri állatok, ásvány, gomba, repülő, stb.) akkor arról olvas, azt tanulmányozza, rajzolja, információkat keres róla, szóval teljesen az érdekli. Éppen most van lecsengőben a kutya korszak és kezdődött a ragadozó madarak, ezen belül is sasok, baglyok. Ráadásul, holnapután születésnapja lesz...és.. három ajándék is kapcsolódik a témához. Hálát adok ezért a napért. 

Nincsenek megjegyzések: